pixel blog

Karbantartás? Ugyan minek

Saját példák végtelenje indított arra, hogy pár gondolattal összeszedjem, miért is felesleges a weboldalak karbantartására bárkit is felkérni. Hisz nem igényel mást, mint a frissítés gombok nyomkodását, vagy esetleg mégsem?

Általában elmondható, ha valamilyen probléma adódik a honlappal, az estek 99%-ában az üzemben tartás elmaradásáról van szó.

Miért fontos a rendszeres WordPress karbantartás?

A WordPress az egy olyan nyílt forráskódú és folyamatosan fejlesztett CMS keretrendszer, ami a világ honlapjainak több mint 20%-át lefedi. És nem csak az alap motort érinti ez, hanem a hozzá kapcsolható “Buzz Lightyear” – végtelenbe és tovább – bővítményeket is. Ebből szinte alapértelmezett, ha valaki felfedez valamilyen “gyenge pontot” itt – ott, amott, szinte azonnal érkezik egy javítás egy újabb WordPress verzió vagy bővítmény oldalon egy frissítés. Nem telepíted? Na bumm, mekkor az esély, hogy baj lesz? Háááát.

A hiba részletei neked nem fontosak, de elérhetőek az interneten azoknak, akik erre várnak, egy robot programmal végig pásztázzák a világhálót a sérülékeny verziót keresve. Köszi! A honlapodat feltörték, de észre sem veszed, bekerül egy kis kódrészecske, egy linkecske, amivel ha nincs szerencséd, akkor támadónak látják a honlapod és adiós gugli értékelés. De ne legyen így, egyszerűen csak legyen egy bővítmény frissítés, más fejlesztőktől, összeakadnak, jön az üzenet, “hogy hiba történt az oldalon”.

De nézzük a napos oldalát … ugyanis a fejlesztők folyamatosan azon dolgoznak, hogy a bővítményük és a sablonjuk optimális teljesítményű legyen, azonkívül tartalmazzon új opciókat. A frissítések adott esetben még előnyt is varázsolnak, hisz mára követelmény, hogy a WEB VITALS kritériumainak (de nehezen betűztem le) megfeleljenek a lehető legjobban, így simán egy frissítéssel akár speed értékelése is felpörög a honlapodnak.

Mindenki másképp csinálja, szól a dal … és ebben is biztosra veszem más és más elv a követendő. A sajátomat osztom meg, eddig bevállt.

1. Biztonsági mentés készítése

Mielőtt Zsákos Hobbit módjára nekiindulnék a frissítés útján, készítek egy saját biztonsági mentést, amit szintúgy biztonságos helyen tárolok (sok alternatíva létezik, már égettem meg magam így én a tutira megyek, Dropbox …). Ezzel be vagyok biztosítva az adatvesztés esetére.

Miért szükséges biztonsági mentés a WordPress karbantartás megkezdése előtt?

A bővítmények, a sablonok, de maga a WP aktualizálása sem minden esetben klikk és kész. Történhetnek olyan problémák amiket megfelelően le kell kezelni, ellenkező esetben leállhat az oldal. Ezek a problémák általában halmaz kód konfliktusából, szkript ütközésből adódnak.

Néhány eset:
  • a frissítés sikerül de az oldal nincs többé
  • a weboldal nem tud kapcsolatot létesíteni az adatbázissal
  • az oldalról eltűnnek elemek
  • szétcsúszott oldalak, szétcsúszott elemek
  • funkciók nem működnek
WordPress karbantartás: Biztonsági mentés egyszerűen

Biztonsági mentés készítésére én a All-in-One WP Migration bővítmény használom. Már az ingyenes verzió is lehetőséget nyújt a mentésre. Pofon egyszerű a használata. Viszont olyan oldalaknál, ahol a méret naaaagy vagy még annál is nagyobb, vagy extra megoldás kellene, oda a bővítmény prémium verziója tökéletes kényelmi megoldásokat kínál, hogy az archiválás, mentés ütemezések finomhangolása, weboldal költöztetés zökkenőmentes legyen.

2. A WordPress frissítése

Az agy aktualizálása a legfontosabb feladat a karbantartás során. A miénk is fontos, de esetünkben maradjunk a vördpressznél.

A WordPress verzió számozása rendkívül egyszerű. A kisebb verziószámok gyakorlatilag csak kisebb hibajavításokat tartalmaznak. A nagyobb egész számú megjelenések pedig összetettebb fejlesztéseket és új funkciókat.

Ez utóbbival én nem szoktam rohanni, általában várok 24-72 órát és utána frissítem. Ez idő alatt kiderül, hogy okozhat-e valamilyen nem várt jelenséget. Sokszor a bővítmények fejlesztői is lassabban reagálnak, megvárom, amíg a kompatibilitás is megmarad, vagy már előre készülök a változtatandókra… Csak halkan súgom meg, hogy a kisebb verziószámú frissítések automatán települnek.

3. A bővítmények és sablonok frissítése

Csak kattints a frissítésre és kész…

Hátnapersze, azt mindenféleképpen rendezzük, ha az oldal napi szinten karban van tartva, akkor … de csak akkor, és akkor is lehetnek problémák. Sajnos sok ügyfelem szerint igazából ennyi a karbantartás, csak nyomkodni kell a frissítést és kész. Ez is egy út …

Ahogy én csinálom:
  1. Karbantartási mód bekapcsolása (ezer és egy módja van, mivel az oldalakon Elementor bővítményt használok az oldalak szerkesztésére, így már van egy előre beállított sablonom erre a feladatra. Miért is jó? Frissítés és esetleges hibajavítás alatt a látogató nem egy szétesett oldalba fut, nem lesz amatőr státusza az oldalnak.
  2. Egyesével frissítek és azonnal ellenőrzés, hogy mit befolyásol, hiba esetén azonnal lehet reagálni. Ugyanúgy a sablont, mint a bővítményeket.
  3. Bedöglött bővítmények kiszűrése (sajnos előfordul, hogy hmmm olyan bővítmény van használatban, amit jószándékkal sosem használnék, vagy fizetős és 10 éve lejárt a liszensz. Ezt valamilyen módon ki kell váltani, kóddal vagy egyéb bővítménnyel.
  4. Ha minden flottul megy a karbantartási mód kikapcsolása.
  5. És a plusz 1, ha van gyorsítás az oldalon, a gyorsítótár ürítése.

+1. Adatbázis kitakarítás

Bár az All in One adatbázist is ment, azért nem árt egy külön mentés az adatbázisról. Valamint rendes iparosként fontos lépés a WordPress karbantartás során az adatbázis optimalizálás. Létezik erre egy nagyon jó alkalmazás a WP-Optimize.

Idézet
További bejegyzések
Pixart.hu - webdesign

Weboldal készítés

Ha érdekelnek a weboldal készítés leggyakoribb kérdései… Ha kiváncsi vagy, hogy milyen alapkövetelményeknek kell megfelelnie egy weboldalnak… Vagy akár fontosnak érzed, hogyan, milyen elvárásokkal érdemes webfejlesztőt választanod…

Pixart.hu - shopdesign

Woooooozás …

Már a sokadik webshop kialakításnál ismétkődnek a kérések: csinálja ezt, vagy ugorjon oda a shop miután ez meg az történik… 
Összeválogattam párat, amit a leggyakrabban kellett alkalmaznom…

Pixart.hu - grafikai tervezés

Csini a formod

Sok építő oldal form lehetőségei vizuális téren csak a mezőkre terjednek ki, a radio és check megjelenés felesleges humbugda. Persze némi csibecsőrködéssel minden kivitelezhető, lássuk a mikénteket.

Pixart.hu - Biztonsági protokoll

Karbantartás? Ugyan minek

Felesleges a weboldalak karbantartására bárkit is felkérni. Hisz nem igényel mást, mint a frissítés gombok nyomkodását, vagy esetleg mégsem?

Pixart.hu - webdesign

Kód a kódba …

A weboldalak fejlesztése során számtalanszor előfordult, hogy különféle kódrészleteket kell hozzáadni az éppen fejlesztett oldalhoz. Gugli a barátunk és telepítsünk fel mindent és mindenhová…